2013. december 31., kedd

Hókifli

Sziasztok, üdvözlök mindenkit. Az év utolsó napjára hoztam egy hókifli receptet, amit az ünnepek alatt kaptam. Még sosem készítettem ilyen hókiflit, úgyhogy gondoltam kipróbálom. Nagy örömöm leltem benne, mert elsőre nagyon finomra sikerült, kívánom, hogy mindenki így járjon vele :)

Hozzávalók:

A tésztához:

50 dkg liszt
25 dkg margarin
egy csipet só
1 kis pohár tejföl

A töltelékhez:

25 dkg ízesített gesztenyemassza
2-3 ek baracklekvár

szilvalekvár

Elkészítés:

A lisztet keverjük el a csipet sóval, majd morzsoljuk el vele a margarint. Adjuk hozzá a tejfölt, és gyúrjuk össze. Tegyük a hűtőbe pihenni fél órára. Amíg a tészta pihen reszeljük le nagy lyukú sajtreszelőn a gesztenyemasszát, és keverjük el egy kis lekvárral, hogy lazább legyen. Vigyázzunk, ne legyen túl puha a massza, nehogy kifolyjon sütés közben.
Vegyük ki a tésztát a hűtőből, nyújtsuk ki jó vékonyra, és kis háromszögekre daraboljuk fel. Tegyük a tölteléket a széles végébe, majd tekerjük fel. Én megkentem felvert tojással a háromszögek csúcsait, hogy ne jöjjön szét feltekerés után. Tölteléknek bármit választhatunk, ki mit szeret.
Süssük 190 fokon 20-25 percig a kiflik méretétől függően. Még forrón hempergessük meg átszitált porcukorban, aztán próbáljuk meg kibírni, amíg kihűl :)

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog újévet kívánok, remélem hogy sikerült megédesítenem 2013 utolsó hónapjait! 


Jövőre ugyanitt :)





2013. december 27., péntek

Bailey's házilag

Talán 12-13 éve készítettem el először ezt az italt, és elég sokáig nem is vettem elő a receptet, de az utóbbi két karácsony alkalmával kikukucskált a receptfüzetem a konyhaszekrényből...

Hozzávalók:

1 l tej
1 l habtejszín
40 dkg cukor - ez lehet kevesebb is
2 cs vaníliás cukor
1,5 cs főzés nélkül készíthető mogyorós pudingpor
1-2 tejszínes mogyoróaroma
0,5-0,7 l whisky / rum kinek hogy ízlik

Elkészítés:

A tejet a tejszínnel és a cukorral, vaníliás cukorral felforraljuk. Ha keletkezik hab a tetején, kanalazzuk le, tejeskávéba szuperfinom. Várjuk meg amíg kihűl és adjuk hozzá a tejszínes mogyoróaromát, majd a pudingport. én külön tálban elkevertem a pudingport, majd fokozatosan adtam hozzá a tejszínes keveréket, míg elég híg lett ahhoz, hogy az egészhez hozzáönthessem. Végül jöhet az alkohol. Aztán zutty a hűtőbe. Akkor az igazi, ha pár napig hagyjuk összeérni az ízeket. Körülbelül 2,5 - 3 l lesz belőle. Karácsonyi ajándéknak is kitűnő.

2013. december 26., csütörtök

Trüffelgolyó

A csokis desszertekkel majdnem mindenkit le lehet venni a lábáról. Ez egy egyszerű, ám rettentő nagy népszerűségnek örvendő desszert.



Hozzávalók: (kb 30 darabhoz)

2 dl habtejszín
25 dkg csokoládé 

én vegyesen tettem bele ét- és tejcsokoládét, de szerencsésebb, ha 60-70%-os étcsokival dolgozunk. Aki pikánsabbra szeretné megbolondíthatja egy kis alkohollal is.

Elkészítés:

Forraljuk fel a tejszínt, öntsük bele a darabokra tört csokoládét, vegyük le a tűzről, kevergessük, míg fel nem olvad, majd tegyük vissza, és még egyszer melegítsük forralásik, közben továbbra is folyamatosan kevergessük. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl erős alatta a láng. Innentől kezdve már csak meg kell várni míg kihűl, és egy éjszakát a hűtőben pihentetni, hogy jól megdermedjen. Majd kanállal kis adagokat a tenyerünkben lehetőleg kevés mozdulattal golyókat formálunk, és meghempergetjük átszitált cukrozatlan kakaóporban, aztán vissza a hűtőbe. Tömény desszert, és isteni finom! Celofánba csomagolva dekoratív ajándék.

2013. december 17., kedd

Mézeskalács


Közeleg az ünnep. Szeretem ezt az érzést, a decembert. Kezdve az adventi naptárral. Imádom látni a meglepett, boldog arcokat. A karácsony hangulatát, a fényeket, a dalokat. A dalokat főleg. Itt az egyik kedvencem:



Tegnap jót tettem. A Batyin voltam az aluljáróban, épp egy csomag teát szerettem volna venni. Egyszer csak megláttam egy csoport hajléktalant. Páran ültek, néhányan álltak, piszkosak voltak, fáztak, és gondolom a hasuk sem volt tele. De legalább nem voltak egyedül. Úgy tízen lehettek. És egyszer csak hatalmába kerített egy érzés, úgyhogy elmentem az első pékségbe, vettem egy kg kenyeret, aztán visszamentem oda ahol ezek az emberek csoportosultak, és odanyújtottam nekik, azzal a kérdéssel, hogy elfogadnak-e egy kis kenyeret. Nagy örömmel elvették, kellemes ünnepeket kívántam, majd eljöttem. Hihetetlen érzések hullámzottak át rajtam egy perc alatt. A hála a szemükben, a tudat, hogy örömet okoztam, és a fájdalom amit éreztem a gyomromban... aki ismer nem lepődik meg, hogy elsírtam magam. Nem a hála számít, hanem a boldogság az arcokon...

Megint elkalandoztam... hol is tartottam? Ja igen...

Mostanában ugyan repülnek a napok, egy kis sütésre azonban mindig találok időt. Vasárnap reggel készítettem el egy adag mézeskalácsot,. Kb. 80-100 darab lett, a háromnegyede hétfő estére elfogyott... ma már megkaptam a kérdést, hogy mikor lesz még... azt hiszem még a hétvége előtt kisütöm a következő adagot. Igazság szerint mint már azt említettem nem vagyok egy recept betartó típus, ez eddig azért is volt így, mert nem volt itthon kis konyhai mérlegem, de most már az is van, úgyhogy idén végre sikerült úgy készíteni a sütiket, hogy nem csak az érzékeimet használtam.

Na de itt a mézeskalács receptje amit az én drága Tántimtól kaptam (csakúgy mint a mérleget):

45 dkg liszt
25 dkg porcukor
15 dkg méz
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1 teáskanál szódabikarbóna
3 tojás.

Összekeverjük a lisztet a porcukorral, fűszerekkel, szódabikarbónával, hozzákeverjük a mézet és a tojásokat, hűtőbe tesszük és másnap sütjük.




A mézeskalács ügyes-bajos dolgait ki kell tapasztalni, de akinek még nincsenek sajátjai, azoknak itt vannak az én tapasztalataim:

  • Én nem szeretem a szegfűszeget, ezért anélkül készítem, jelentem így is finom.
  • A tészta ezen recept alapján még sok lisztet felvesz.
  • A tészta nagyon megemelkedik, érdemes vékonyra nyújtani.
  • A vékonyra nyújtott tésztából készült formákat kb. 170 fokon kell sütni 5 percig
  • Ha túl sokáig sütjük a mézeskalácsot, kiszárad, és kemény lesz.
  • Ha a mézeskalácsot fém dobozban tároljuk, tegyünk hozzá egy gerezd almát, úgy, hogy annak lehetőleg csak a héjja érjen a sütihez. Ettől jobban puhul - ez SzuperTánti szupertippje.

És ami a glazúrt illeti a Szamos csokoládéiskolában tanult recept alapján:


1 tojás fehérje
22 dkg porcukor
Egy kupak ecet - tényleg :)

A porcukrot szitáljuk le. A tojásfehérjét verjük fel félkeményre egy kevés cukorral, majd a többit fokozatosan öntsük hozzá és verjük fel. A végén jöhet az ecet, és még egy kis összedolgozás a robotgéppel. És így elkészült a glazúr, amivel rajzolhatunk a mèzeskalácsra.

A máz állag eléréséhez ezt egy kicsit fel kell higítani citromlével, hogy olyan állaga legyen, ami még kenhető de már sűrű. Én elkészítettem a glazúrt, egy részét habzsákba tettem, a maradékot pedig kicsit felhigítottam. (Ételfestékkel színezni is lehet.) A glazúrral lehet kontúrokat húzni, a mázzal pedig kitölteni a kontúrok közötti helyet. Mindkettőnek szüksége van száradási időre, a glazúrnak kevesebb kell. Ha marad belőle habcsókot is lehet készíteni, nem is kell kisütni, levegőn ez is megszárad.

Sok sikert a készítéshez!

2013. december 7., szombat

Charlotte torta


Egy jó kis fahéjas latte sok mézzel. Ha már korán kell kelni, és beteg is az ember legalább kis kényeztetéssel induljon a nap nem igaz?!
Ahogy kinéztem az ablakon eszembe jutott a tegnap este, hogy milyen erős szél fújt. Már akkor is azt gondoltam, hogy remélem ezen az éjszakán mindenkinek lesz hol meghúzódnia a hideg elől! Azt hiszem az időjárás tökéletesen tükrözi, az emberek hangulatát. Mindig aggódunk valamin, mindig idegesek vagyunk. Pedig egy mosoly annyi mindenen segít. Nem mondom, a problémákat nem oldja meg, de lehet hogy könnyebb, ha néha más szemmel nézünk a világra. Egy mosollyal. Hihetetlen mennyien meg tudnak lepődni egy kis kedvességtől. Érdekes. Igazából sajnálom, hogy azt látni manapság mindenhol, hogy az emberek nem figyelnek egymásra. De tényleg, ahogy egymásnak mennek az utcán, nem adják át a helyet a villamoson annak akinek szüksége lenne rá. Olyan mintha mindenki szemellenzőt viselne. Már nem számít semmi, csak hogy minél több pénzt vigyünk haza, és minél értékesebb dolgokat vásároljunk karácsonyra, mert az a menő. Persze adom, hogy a pénz nagyon is fontos, de nem lehet mindent megvenni rajta...

Na de, süssünk valamit. Az első adag finomság csütörtökön került ki a sütőmből, és bár nem egy nagy szám, ismét a már megírt pudingos kekszet sütöttem - csak most márványosra gyúrtam a vaníliásat és csokisat keverve - a kollégáknak csináltam belőle kis mikulás csomagokat egy-egy kocka jégcsokival. Jó érzés volt készíteni, elképzeltem hogy fognak neki örülni. Igazából, szerintem ebben rejlik a finomság.
Aztán még ki sem hűlt a tepsi, máris neki kezdtem pénteken a tortának, hiszen ismét ünnepelt a család. A szülinapos nagyon szereti a desszerteket, de nem szereti ha valami túl édes és odavan a gyümölcsös túrós édességekért, úgyhogy készítettem neki egy charlotte tortát erdei gyümölcsös túró töltelékkel. Már akkor tudtam, hogy imádni fogja, mikor még csak elképzeltem, miket fogok beletenni :) Be is jött :)

És itt a recept:

A piskótához a szokásos receptet használtam, csak most 7 tojásból készítettem, bár kicsit vastagra sikerült, úgyhogy legközelebb szerintem 6 tojásból csinálom. Mivel először piskóta tekercset készítettem, ezért a tésztát egy nagy lapos tepsibe sütőpapírra terítettem szét, így elég volt neki negyed óra sütés. A piskóta tekercsnél fontos, hogy mikor elkészült kicsit hagyjuk hűlni, hogy ne égessük meg a kezünket, aztán (miután eltávolítottuk a sütőpapírt) nedves konyharuhára terítve kell feltekerni lassan  nehogy törjön a tészta, és hagyni kihűlni. Én most egy üveg szilvalekvárral töltöttem meg, majd visszatekertem a konyharuhába. Nem biztos hogy ez a legtutibb módszer, de én most így csináltam.

Amíg összeállt a tekercs készítettem egy kis tölteléket:

50 dkg túró
2 dl tejszín
tejföl
cukor
40 dkg erdei gyümölcs mix
zselatin.

A túrót áttörtem a legkisebb lyukú szűrőn, aztán felvertem a tejszínt egy habfixálóval - ez nem feltétlenül szükséges - majd ezt és kb. 1,5 dl tejfölt hozzá kevertem a túróhoz. Ezek után elkezdtem evőkanalanként hozzáadni a cukrot, azt hiszem 7 ek lett a vége, közben mindig megkóstoltam, hogy ne legyen túl édes.Belekevertem a gyümölcsöt, majd 2 kis csomag étkezési zselatint.

A piskóta tekercset felszeleteltem, kibéleltem vele egy tálat, majd tettem bele egy adagot a krémből, aztán megszórtam vastagon natúr cukrozatlan kakaóporral és rákanalaztam a maradék krémet, s a végén beterítettem piskóta tekercs szeletekkel. Sutty be a hűtőbe, aztán másnap... volt nagy falatozás :)